Hatvan nap

"mert nem minden egy tündérmese"

történetlinkekegyébtájékoztatásbejegyzések

Üdv itt, kedves olvasó!
Hosszú idő után végre egy szimpla, nem hírességekről szóló bloggal leplek meg titeket, melynek elsősorban egy, az iskolámban indult Magyar Napok-i verseny az oka. Nos, gondoltam, hogy megosztom veletek is a történetet, aminek információiról a "tájékoztatás" menüpontban olvashattok. Az oldallal részben ki szeretném tölteni az űrt, ugyanis a tervezett blogom késik, így ezzel pótolnám ki azt a szünetet, ami lenne. Remélem nincs ellenetekre! :)
Ölel titeket,
Chloe

érdekességek

Avagy néhány nevetséges infó a blogról, alapötletéről, vagy magáról a történetről...

Mint említettem, eredetileg a Magyar Napok-i versenyre szántam
Maga az ötlet a pályázat hirdetésének napján jutott eszembe, miközben színházban voltunk
Az eredeti, mobil verziós fejlécen szereplő fiú Jack Barakat
Azért ő került fel rá, mert a történet írása alatt is rengetegszer hallgattam az együttest
... viszont az internetes változatra Michael Clifford került fel, utóbbi változtatások végett
Selena azért lett a Illangó arca, mert a "The heart wants what it wants" szám elején levő beszéde tökéletesen leírja azt, amit a történet alatt fog érezni Illangó
A történetet nem több, mint 16 nap alatt írtam meg (leszámítva az írása közti szüneteket)
Már az elején tudtam a történet végkimenetelét
Az írása előtt még nem tudtam, hogy a történetben tanulságot szeretnék közölnie, de pár fejezet után kifejezetten erre mentem
Úgy vágtam neki a történetnek, hogy ebben a kisregényben a főhősök csak negatív élettel rendelkezhetnek
A teljes vázlatban mindössze egy darab párbeszéd szerepel
A Visszaszámlálás: azelőtt 60 nappal fejezet alatt ugyan Illangó nem ismeri Zsombort, de Zsombor először aznap hall róla először
A két főszereplő az első találkozásnál egymásba szeret
A történet teljességében úgy íródott, mintha a szereplők lennének a mesélők
Az érzelmekre szerettem volna nagy hangsúlyt helyezni

blogjaim - bővebben

Blogjaim

16 Reasons [Luke Hemmings fanfiction]

Az emberek változnak - ez tény. Aida is változik. Egy nyár elég neki arra, hogy rájöjjön, többet változott ezidő alatt, mint máskor egész életében. Elvégre nem mindenki kezdi úgy az "elő-nyarát", hogy Ausztráliába megy a nagyszüleihez, és a reptéren ismerkedik meg egy zenekar tagjaival. Aida rájött, hogy tininek lenni a legjobb a világon, és ez a nyár nem jöhetett volna össze anélkül, amiket véghez vitt. Mennyi oka is volt annak, ami lett - pontosan? 16. 16 ok.

Blank Space

Társíró: Dominika

Teljesen elfogadható és szinte már normális dolog a fiúk körében az, ha valaki elmegy szórakozni a barátaival, kicsit becsiccsent, és másnap már egy ismeretlen lány mellett ébred. (...) A fiúk a bulikban azokra a lányokra mennek, akik könnyen megkaphatóak. Akik kiteszik mindenüket, kelletik magukat, és szinte azonnal ágyba bújnak velük. (...) Mi pedig eleget teszünk a kéréseiknek. Azzal azonban senki sem számol, hogy mi van akkor, ha a lány, akivel szórakozni akarsz, az maga a rémálom: egy hidegvérű pszichopata gyilkos, akinek te vagy a következő áldozata? Nem egy kellemes érzés, ezt elmondhatom. És hogy én honnan tudom? Mert találkoztam Vele. Az én ábrándnak öltözött rémálmommal.

Leaning [Luke Hemmings fanfiction]

Társíró: AshelyB. Hemmings

Hol is kezdjem? A szüleink gimnáziumos koruk óta legjobb barátnők. Amint elvégezték az iskolát, elutaztak új életet kezdeni. Ausztráliában, Sydney-be telepedtek le, ahol tovább tanultak, majd anyám barátnője terhes lett, majd nemsokára őmaga is. Leendőbeli legjobb barátom és köztem egy hónapnyi korkülönbség volt. Szüleink (és mi is) csak még közelebb kerültünk egymáshoz, mikor Apu itthagyott anyát és engem. Az évek múltak, de mi legjobb barátok maradtunk, egy-két kisebb vitát leszámítva tökéletes volt a kapcsolatunk. Azonban mi a teendő, ha valamelyik fél máshogy képzeli el a jövőjüket? A nevem London Gray, 16 éves vagyok. A legjobb barátom Luke Hemmings.

flower girl [luke hemmings fanfiction]

A lány, aki korunk egyik hippije nem él épp szokványos életet - egy virágboltban dolgozik, munkatársa egy őrült harmincas csaj, aki szintén a boldogsághormonokon él, és nem utolsó sorban a vásárlók sem átlagosak. Van a rámenős, van a szolid, és van a srác, aki folyton összevesz a barátnőjével, és virággal engeszteli ki őt. Na de ezeknek mégis mi köze van egymáshoz? Úgy, hogy Delilah érkezése mindent felforgat.

Következik

Nincs megállás

Link hamarosan!

Négy gimnazista srác átlagosnak hitt életét egy hétfői nap okozza, amikor is mind egy büntetés alkalmával találkoznak. Nem arról van szó, hogy idegenek - ismerik egymást, de barátságuk alapját az a nap adja. Eszméletlenek mind, és csak Luke nem tudja, hogy kerültek oda. A memóriája átmenetileg tönkrement - nem emlékezett semmire sem. Talán csak a családjára. És hogy mi is történik ezek után, az főhősünk szerint a "lehetetlen" státuszba esik, mégis megtörténnek azok a dolgok, részben vele. Mert mégis hogy lenne az normális, hogy a legjobb barátja az idő végtelen síkján futkározik, a félénk srác láthatatlanná válik, és az erő-mániás fiú pedig olyan súlyokat bír el, ami szintén "lehetetlenség"? Úgy, hogy Luke is rendelkezik egy képességgel.

"mert nem minden egy tündérmese"

történetlinkekegyébtájékoztatásbejegyzések
Üdv itt, kedves olvasó! Hosszú idő után végre egy szimpla, nem hírességekről szóló bloggal leplek meg titeket, melynek elsősorban egy, az iskolámban indult Magyar Napok-i verseny az oka. Nos, gondoltam, hogy megosztom veletek is a történetet, aminek információiról a "tájékoztatás" menüpontban olvashattok. Az oldallal részben ki szeretném tölteni az űrt, ugyanis a tervezett blogom késik, így ezzel pótolnám ki azt a szünetet, ami lenne. Remélem nincs ellenetekre! :) Ölel titeket, Chloe	AZUTÁN 60 NAPPAL... 2015. július 28., kedd @ 14:36 ZSOMBOR Azután 60 nappal Nem is tudom, mit kellene mondjak. Hibáztam, és ne is próbáld tagadni. De kérlek, csak fogadd el a tényt, én is ezt teszem – nem bírnám ki, ha mástól is hallanom kéne. Még mindig nem megy ki a kép a fejemből, ahogy ott vagyunk a kórházban, az anyukája kint zokog, én pedig a világ legbűntudatosabb arckifejezésével ülök az élettelen lány mellett. Elárulok egy titkot – életemben először sírtam azon az éjjelen. Nem túl férfias dolog, de könyörgöm, aki ilyen miatt nem érzékenyülne el, az nem tudja, min ment keresztül. Én se fogtam fel. Miért kellett ellöknöm magam mellől? Mintha életem fő bűne lett volna. Egészen biztos vagyok benne, hogy az. Aznap éjjel, amikor nem épp összegörnyedve ültem, és vártam a csodára, dalt írtam. Minden érzést kiírtam magamból, és azt hiszem, ilyen őszinte dalt még sosem írtam. Mert tudod, sosem vagyok teljesen őszinte senkivel – de nehogy azt hidd, hogy veled sem. Veled az vagyok, csak nem tudsz mindent. Elvégre olyan sok mindent vesztettem már el, kezdve a józan eszemmel! Szóval, ha elolvasod a dalomat, tudni fogsz mindent. Ne beszélj, hadd gondoljam újra Hogyan fogjuk helyrehozni? Hogyan fogjuk visszavonni az összes fájdalmat? Mondd el, megéri? Egy egyenes vonalat keresek Ami visszavisz az időben Elbeszélünk egymás mellett Amibe teljesen belefáradtunk Túl késő lenne már minket visszahozni az életbe? Amikor behunyom a szemem és próbálok aludni Darabokra hullok, nehezen lélegzem Te vagy az oka, az egyetlen oka Még ha a szédülő fejem kábult is Esküszöm, a szívem sose adja fel Te vagy az oka, az egyetlen oka Érezlek, ahogy égetsz a bőröm alatt Esküszöm, ragyogva látlak Fényesebben, mint a tűz a szemeidben Keserű szavak kimondva Minden összetört Soha sem késő visszahozni minket az életbe Amikor behunyom a szemem és próbálok aludni Darabokra hullok, nehezen lélegzem Te vagy az oka, az egyetlen oka Még ha a szédülő fejem kábult is Esküszöm, a szívem sose adja fel Te vagy az oka, az egyetlen oka Oh, oh, oh, egyetlen oka, az egyetlen oka Oh, oh, oh, egyetlen oka, az egyetlen oka Ne beszélj hadd gondoljam újra Hogyan fogjuk helyrehozni? Hogyan fogjuk visszavonni az összes fájdalmat? Amikor behunyom a szemem és próbálok aludni Darabokra hullok, nehezen lélegzem Te vagy az oka, az egyetlen oka Még ha a szédülő fejem kábult is Esküszöm, a szívem sose adja fel Te vagy az oka, az egyetlen oka Amikor behunyom a szemem és próbálok aludni Darabokra hullok, nehezen lélegzem Te vagy az oka, az egyetlen oka Még ha a szédülő fejem kábult is Esküszöm, a szívem sose adja fel Te vagy az oka, az egyetlen oka* Ő volt az egyetlen oka mindennek – érted most már? Illa volt az, akit egy nyálasabb kifejezéssel hívhatnék akár múzsának is. Elvégre... vegyük csak sorra: már az első napokban írtam róla. Aztán jött az egyik kedvenc dalrészletem. „Ments meg attól, akinek kellene lennem”. Ő megmentett engem. És van ez a dal. Meg persze azok, amiket az eset után hoztam össze. Ó, és még mennyi van, amit nem merek bevallani! Bevallom, a zenébe menekültem. Az eset után találtam egy dalt, ami nagyon megtetszett, illett is ránk. Egy-két részletet leszámítva, mintha pontosan Illára, és rám írták volna. „Bárcsak amnéziával ébrednék fel / És elfelejteném azokat a hülye kis dolgokat / Mint például milyen érzés volt melletted elaludni / Az emlékeket, amiktől nem tudok szabadulni / Mert egyáltalán nem vagyok jól”** Tudod, talán tényleg az lenne a legjobb, ha amnéziával ébrednék fel. De nem szeretném sajnáltatni magam, ezért szeretnék elmesélni egy jó hírt – a dallal, amit az előbb mutattam neked, elég nagy sikereket értünk el. Ha jól tudom, külföldön is sok hallgatónk lett, és amikor épp nem voltam passzív agresszív, akkor ennek a hírnek örültem. Talán ha nem kellett volna hozzá elveszítenem valakit, még gondtalanul is tudnék vigyorogni a sikeren. Azért, be kell valljam, próbáltam örülni is a hírnek, mert tényleg jó volt a történetnek az a része. De hát mit kellene mondanom? Megszületsz azért, hogy meghalhass. Azt hiszem, ez a sor legalább annyira el tud fog gondolkoztatni, mint az, amit az előbb említettem, de lenne hozzád egy gondolatom, amit jó lenne, ha észben tartanál. „Nem mindenki él, de mindenki meghal.” - Legyen szó bármely halálról. A betegség általiról, az öngyilkosságról... Ami azt illeti, ezen el kellett gondolkoznom, mi van akkor, ha szándékos volt a halála? Te gondolkoztál ezen? Csak mert, ha igen, nem tudom, mit gondolsz erről. Mindenesetre én sosem gondolnék róla ilyet. Amúgy is hülyeség az egész – azt mondják, az öngyilkosság a gyávaság jele, mégis bátornak kell lenned ahhoz, hogy megtedd. Illa nem tenné. Tudom. Ismerem őt. Nos, én tényleg próbáltam túlesni a dolgokon, de nem ment. Ezt a dolgot egzekválni olyan, mintha valaki kéz nélkül szeretne pantomímes lenni – egyszerűen lehetetlen. Úgyhogy, azt hiszem, még próbálkozok, bár nem hiszem, hogy sikerülni fog – a közeljövőben biztosan nem. Mia azt javasolta, kellene nekem valami, ami tőle van, vagy legalábbis az övé volt, és valahogy el kellene engednem. Mesélte, hogy ő is ezt tette az anyukája halálánál: a mai napig hordja az anyukája kedvenc nyakláncát, ami köti hozzá, és mégis sikerült elhagynia fájdalmát a tragédiával kapcsolatban. Így hát mikor elmentem Illáékhoz egy ilyesfajta indokkal, távozásomkor kezembe nyomott az anyja egy becsomagolt csomagot. Mikor közöltem, hogy csak egy darabot tervezek elvinni a lány karkötőkészletéből, elmosolyodott, és azt mondta, hogy tudja, hogy ennek örülnék. Aztán otthon rájöttem. Bár kapott csomagolást, eleinte sejtettem, vajon mi is lehetett az, és úgy látszik, nem tévedtem. Az a könyv volt, amit kölcsönadott, és elmosolyodva fellapoztam a lány kedvencét – ha most itt lenne, csak annyit mondana: nem ironikus, hogy a könyv, amit az én legrosszabb korszakomban olvastam, most hozzád kerül, hogy a tiedben is jó szolgálatot tegyen? Én pedig azt válaszolnám: de, az. Legalább annyira, mint az élet. A 5 Seconds of Summer The Only Reason* című dalának magyar fordítása ** Részlet a 5 Seconds of Summer Amnesia című dalának magyar fordításából AZON A NAPON @ 14:35 ILLANGÓ Azon a napon Szombat volt, és én tényleg nem tudtam, mire is vállalkozom. A lehető legunalmasabb ruhát választottam, amit koncertezéshez lehet választani. Mert hát mi lenne olyan különleges egy fekete csőnadrágban, és egy szintén hasonló színű, ujjánál csipkés blúzban? Na, ugye hogy semmi! Szóval, csak fogtam magam, és egyenesen odabuszoztam a koncert helyszínére kezdés előtt fél órával. Eredeti tervem az volt, hogy még a koncert előtt beszélek, de le volt zárva az egész hely, ezért a közeli kávézóban húztam meg magam, míg meg nem nyílt a hely, ahová eredetileg indultam volna. A hely tele volt. Mármint nem az, hogy úgy megteltek, hanem szó szerint tele voltak – szerintem szükség esetén egy kisebb hadsereg össze tudott volna állni! A legtöbben őrjöngeni kezdtek, amikor meghallották a zenét, én viszont továbbra is csak előre törtem, ami a nagy tömegben egy igazi kihívás volt. Valószínűleg ha ott lettél volna, tudnád, hogy nem olyan könnyű áttörni legalább kétszáz tinédzser alkotta tömegen! Viszont tájékoztatlak: nem könnyű. Kicsit sem könnyű. A fellépés közben tartottak egy tíz perces szünetet, amit én azonnal kihasználtam – rohantam a színpad melletti lejáróhoz, hogy beszélni tudjak Zsomborral, gondolván, ott úgy sem kerülhet el. Nem is tudott. Próbált elmenni, mintha észre se vett volna, de megállítottam. Számomra is meglepő magabiztossággal fogtam meg a karját, és húztam hátra, hogy rám figyeljen. Mondtam neki, hogy meg kellene beszélnünk. Azt mondta hibázott, és nem „csinálhatja ezt velem”. Tudtam, mire célzott, de őszintén – minden embernek vannak hibái, ha ő elfogadja az enyémeket, miért nem engedi, hogy elfogadjam az övéit? Végül akárhogy is akartam meggyőzni, azt mondta, nem akar velem többet foglalkozni. Érted, végre volt valaki, akit érdekeltem, mint barátot, és ez a vége! Hülye lettem volna nem ellenkezni, de azt mondta, hogy felejtsem el, mert ő már megtette. És otthagyott. Legalább fél percig álltam egy helyben, és néztem távolodó alakját, és ahogy eltűnik a folyosó végénél. Hát elmehet a fenébe! Dühösen indultam kifele a helyszínről, amit megakadályozott az italos pult felfedezése. Levágódtam egy bárszékbe, és sorra kérni kezdtem az italokat, melyeknek ízét először semmihez sem tudtam hasonlítani. Képzelem, minek láthatsz most – egy kis semmirekellő tininek, aki teszi magát, mert valaki nem foglalkozik vele. Fogadni mernék, hogy így van, de őszintén mondom, abban az órában egyszerre éreztem a gyász hét fázisát magamon, amit tanúsíthat a pultos, és a mellém letelepedett emós lány is. A hatodik kör után már tudtam, hogy nem stimmel valami – tudtam, milyen érzés az, amikor valaki iszik, Zsombor mesélte, és muszáj volt nekem is kipróbálnom –, de ez más volt. Ugyanazt a mámort éreztem, amiről ő mesélt nekem. Amikor... szóval amikor illegális szereket fogyaszt. Mentségemre szóljon, nem magamtól vettem be őket; biztos valaki beleöntötte a poharamba. Nem tudtam magam visszafogni, a szer felettem állt, uralkodott minden cselekedetemen. Tudtam, hogy mit csinálok, csak épp nem fogtam fel, hogy milyen súlya van. És azt hiszem, ez a legnagyobb hiba, amit aznap este elkövettem. Sorra fokozódtak őrült tettem, amit egy, az ismeretlenből érkezett valaki szakított félbe. Háttal voltam, nem ismertem fel, egyre csak üvöltöztem, és követeltem a következő wiskeyt. Nem ismertem volna magamra, ha létezett volna egy józan énem is akkor, abban a pillanatban. Ebben biztos vagyok. Fellépőváltás következett, így volt egy sejtésem, ki a a megmentőm, és azt kell mondjam, a tippelőképességem egész jó volt részeg létemhez képest. A Dirty Little Secrets indult el, ami az utóbbi időben egy kedvenc dalommá vált, így mikor abbahagytam volna az őrjöngést, csak jobban rákezdtem. Felemelő érzés volt, bármilyen hülyén is hangzik. Komolyan, ha ilyen jó rossznak lenni, miért vannak ellene az emberek? Ha tudom, talán már korábban nekikezdtem volna annak, amit aznap este leműveltem! Pár perc után nem tudtam mit csinálni, egy utolsó kör kíséretében kivonszoltak a helyszínről. Láttam az üveg alján, hogy olvadófélben vannak a tabletták, így vigyorogva húztam le. Mikor kicsit magamhoz tértem a mámoros érzésből, rápillantottam Zsomborra. Köhögések, valamint fuldokló érzések közepette megjegyeztem, hogy azt hittem, már elfelejtett engem, ergó hagyhatna akár meghalni is. Úgy láttam, mintha nem érdekelte volna a mondandóm, ő csak inkább próbált elvonszolni a helyszínről. A zsebembe nyúlva újabb tablettákat fedeztem fel. Fogalmam sincs, mikor kerültek oda, de úgy kaptam be őket, mintha mentolos cukorkákról beszéltünk volna. A séta alatt sokszor buktam el, pedig nem fogok hazudni, az egész összesen volt három perc, ha nem kevesebb. Így ment ez, míg Zsombor elő nem vette a mobilját, én pedig egy hirtelen ért rosszullét – inkább nevezném „rosszabbul-létnek”, de nem hiszem, hogy létezik ez a kifejezés – következtében összeestem. Amikor egy pillanatig nem kaptam levegőt, megijedtem, szemeim pedig valószínűleg akkorák voltak, mint anyám kedvenc kávéscsésze készletének kistányérjai. Fuldokolni kezdtem, Zsombor pedig abban a pillanatban úgy megijedt, hogy ha egy kicsit is mazochista is lennék, tuti felnevettem volna. Halkan kezdett hozzám beszélni, mintha csak tudta volna, hogy baj van. Mert így is volt – bajban voltam, mert még részegen, és bedrogozva is tudja az ember, hogy valami nem stimmel, ha az ember nem lát pár másodpercenként, vagy épp nem kap levegőt. Utólag visszagondolva rájöttem, hogy akkor őrült voltam. Miért is kellett nekem elkezdeni a vedelést? Zsombor a nevemen szólongatott, én pedig nem tudtam megszabadulni az agyamat megtöltő gondolatmenetektől. Miért kellett megismernem, ha ez lett a következménye? Miért kellett eltűnnie, amikor tudta, hogy szükségem van rá? Egyre nehezebben láttam, és észleltem a körülöttem levő dolgokat. Fura volt, érdekes, és tudod, fogalmam sincs, hogyan fogom ezt elmesélni bárkinek is, de a lényeg, hogy még életben vagyok. Vagy ilyen lenne az, amikor az ember utolsó pillanatait még az életben tölti? Tudtam, hogyha nem hallom őt, akkor vége mindennek, és küzdeni akartam. Magamban halk imákat suttogtam el a túlélés érdekében, de esélytelen volt, tudtam, mi vár rám. Miért voltam olyan makacs? Ha hallgattam volna rá, hogy inni szörnyű, akkor most nem lennék itt. Akkor nem érdekelt, pedig lehet, hogy igaza volt. Biztosan igaza volt. Tudod, kiskoromban meg voltam róla győződve, hogy ha a hercegnőknek, és minden film szereplőjének lehet boldog élete, nekem is lehet. Elhitettem magammal, hogy boldog lesz minden. De ez egy modern tündérmese, nincs boldog vég. Így fogok belefulladni a saját álomvilágomba? Előfordulhat. Nos, mikor „lélegzetelállító pillanatokra” vágytam, fogalmazhattam volna pontosabban is. Azt kell, hogy mondjam, millió és millió okom lett volna arra, hogy lemondjak róla a történtek után, de tudod milyen érzés az, amire gondolok. Az eszed tudja a választ, de a szíved ellenkezik. Néha ez hozza a végzeted. És most, utolsó emlékem az életről az elmúlt hatvan naphoz köthető. Sosem éltem még ennyire, és mégis ez hozza a vesztem. Az élet meglehetősen ironikus, nem gondolod? Csak mert én így látom – végre élni kezdesz, és vége van. AZELŐTT 2 NAPPAL... 2015. július 12., vasárnap @ 20:26 ZSOMBOR Visszaszámlálás: azelőtt 2 nappal Egy idióta vagyok. Egy újabb jelző, amit rám lehet aggatni (ha még nem tetted meg). Mióta megint történt a sötét énemmel egy baleset, azóta nem is foglalkoztam Illával, aki persze meg volt róla győződve, hogy mindez az ő hibája. Már hogy lenne az ő hibája, hogy – ideje kimondani – drogfüggő vagyok? Nem, még véletlenül sem azé, aki csinálja, nem, hanem azé, akiért abba is hagynám! Persze, egy így van rendjén, még szép, hogy ő a hibás. Az eset óta meg sem próbáltam visszafogni magam, ami az adagolást illeti. Tényleg elhihettem, hogy ő majd akar olyasvalakivel foglalkozni, akinek ilyen nagymértékű hibái vannak? Akit még a saját anyja is kitagad? Ugyan már. Jobb, ha magam lököm el, mielőtt ő tenné meg azt velem. Az nem hiszem, hogy túlélném. Tudod, sokat zenéltem az elmúlt napokban. Sokat lógtam a suliból, mindössze azért, hogy sétáljak, újabb gitárszólót hozzak össze, vagy csak hogy szimplán egy befejezzek egy-egy dalt. Remélem legalább te nem ítélsz el. Már megint hülyeséget mondok. Mármint... mi okod lenne arra, hogy ne ítélj el? Nem mentettem meg a világot, maximum annyit, hogy mások elől elszívom a „bajt”. Nos, te se engem választanál, ha barátra lenne szükséged. Hagyjuk, még én se magam választanám. AZELŐTT 4 NAPPAL... 2015. július 7., kedd @ 2:47 ILLANGÓ Visszaszámlálás: azelőtt 4 nappal Zsombor kivan. Nem csak hogy nem is beszél velem, látványosan kerül, amit nem értek. Mármint... mit tettem? Azt mondta, nem az én hibám. De hát akkor mégis mi történt, ami miatt nem beszél velem? Ennyit nem érdemlek meg? Tíz napja mintha előre tudtam volna, hogy nem lesz velem nemsoká senki. Mia és Rebeka próbált javítani a hangulatomon, de nem sikerült. Látták, hogy milyen fontos lett nekem, szóval figyelemeltereléssel próbálkoztak a továbbiakban. Azt kell, hogy mondjam, sikerült valamennyire. Sosem hagytak egyedül, néha nálunk aludtak, a leckét együtt csináltuk, meg mindenféle programot kitaláltak, kizárólag miattam. Ilyen az, amikor törődnek velem? Csak azért, mert nagyon élveztem. Egoistán hangzik, de felemelő érzés volt, amikor csak velem foglalkoztak, miattam, és értem. Ahogy beszélgettünk, sok mindenről szó esett, és említettem mi volt velem hónapokkal ezelőtt – azt mondták, hogy az olyan emberek, akik miatt ilyenné váltam, majd megtudják, miken mentem keresztül. Azt mondjuk elég viccesnek találtam, hogy mikor belemerültünk ebbe, Rebeka legalább tíz percig kisebb átkokat szórt rájuk, én sokat nevettem rajta. Aztán, véletlen megemlítette Zsombor közelgő koncertjét Mia, ami a megszokott, helyi koncerthelyükön lesz. Bocsánatot kért miatta, de én már azon filóztam, hogy hogyan fogok elmenni a koncertre. AZELŐTT 9 NAPPAL... 2015. július 1., szerda @ 9:57 ZSOMBOR Visszaszámlálás: azelőtt 9 nappal Tegnap este megint hülye voltam, és megint... szóval megint rosszra fordultak a dolgok. Az ember azt hinné hogy ha nem nyúl egy kis ideig azokhoz a dolgokhoz, amik tönkretették az életét, már nem gyakorolhatnak rájuk hatást. Hát, még most szólok – nem olyan könnyű megszabadulni a démonjainktól! Bár, az a helyzet, hogy a helyzet még mindig jobb, mintha valami pszichopata lennék, mert ha egyszer lenne egy normális pillanatom, lehet a következő áldozatom önmagam lennék. Hogy születhet valaki ilyen... selejtnek? Azt hiszem, ez a jelző is csak kicsit közelíti meg az állapotom. Nos, „próbálom megfojtani a démonjaim, de tudják, hogy kell úszni”. Imádom ezt a dalszövegrészletet. Talán ismered, de nem lepne meg, ha nem. Nem hiszem, hogy te olyan ember lennél, aki ilyeneket hallgat, igazam van? Csakhogy nálam ezek a dalok a történetem írják le. Lehet őrültség, de ha belegondolsz, ez egy zenész szájából nem hangzik olyan furcsán. Zenész? Hülyeség. Egy zenélni próbáló, elcseszett vagyok. Kirekesztett. Haszontalan. Amelyik jobban tetszik. Hogy utálhatja ember ennyire önmagát? Részlet a Bring Me The Horizon Can you feel my heart? magyar fordításából	elérhetőségek és linkek facebook csoport wattpad twitter tumblr blogger no.1 blogger no.2 blogjaim 16 reasons blank space leaning flower girl A blogokról bővebben az "egyéb" menüpontban olvashattok! cserék barát barát barát barát barát	érdekességek Avagy néhány nevetséges infó a blogról, alapötletéről, vagy magáról a történetről... Mint említettem, eredetileg a Magyar Napok-i versenyre szántam Maga az ötlet a pályázat hirdetésének napján jutott eszembe, miközben színházban voltunk Az eredeti, mobil verziós fejlécen szereplő fiú Jack Barakat Azért ő került fel rá, mert a történet írása alatt is rengetegszer hallgattam az együttest ... viszont az internetes változatra Michael Clifford került fel, utóbbi változtatások végett Selena azért lett a Illangó arca, mert a "The heart wants what it wants" szám elején levő beszéde tökéletesen leírja azt, amit a történet alatt fog érezni Illangó A történetet nem több, mint 16 nap alatt írtam meg (leszámítva az írása közti szüneteket) Már az elején tudtam a történet végkimenetelét Az írása előtt még nem tudtam, hogy a történetben tanulságot szeretnék közölnie, de pár fejezet után kifejezetten erre mentem Úgy vágtam neki a történetnek, hogy ebben a kisregényben a főhősök csak negatív élettel rendelkezhetnek A teljes vázlatban mindössze egy darab párbeszéd szerepel A Visszaszámlálás: azelőtt 60 nappal fejezet alatt ugyan Illangó nem ismeri Zsombort, de Zsombor először aznap hall róla először A két főszereplő az első találkozásnál egymásba szeret A történet teljességében úgy íródott, mintha a szereplők lennének a mesélők Az érzelmekre szerettem volna nagy hangsúlyt helyezni blogjaim - bővebben Blogjaim 16 Reasons [Luke Hemmings fanfiction] Az emberek változnak - ez tény. Aida is változik. Egy nyár elég neki arra, hogy rájöjjön, többet változott ezidő alatt, mint máskor egész életében. Elvégre nem mindenki kezdi úgy az "elő-nyarát", hogy Ausztráliába megy a nagyszüleihez, és a reptéren ismerkedik meg egy zenekar tagjaival. Aida rájött, hogy tininek lenni a legjobb a világon, és ez a nyár nem jöhetett volna össze anélkül, amiket véghez vitt. Mennyi oka is volt annak, ami lett - pontosan? 16. 16 ok. Blank Space Társíró: Dominika Teljesen elfogadható és szinte már normális dolog a fiúk körében az, ha valaki elmegy szórakozni a barátaival, kicsit becsiccsent, és másnap már egy ismeretlen lány mellett ébred. (...) A fiúk a bulikban azokra a lányokra mennek, akik könnyen megkaphatóak. Akik kiteszik mindenüket, kelletik magukat, és szinte azonnal ágyba bújnak velük. (...) Mi pedig eleget teszünk a kéréseiknek. Azzal azonban senki sem számol, hogy mi van akkor, ha a lány, akivel szórakozni akarsz, az maga a rémálom: egy hidegvérű pszichopata gyilkos, akinek te vagy a következő áldozata? Nem egy kellemes érzés, ezt elmondhatom. És hogy én honnan tudom? Mert találkoztam Vele. Az én ábrándnak öltözött rémálmommal. Leaning [Luke Hemmings fanfiction] Társíró: AshelyB. Hemmings Hol is kezdjem? A szüleink gimnáziumos koruk óta legjobb barátnők. Amint elvégezték az iskolát, elutaztak új életet kezdeni. Ausztráliában, Sydney-be telepedtek le, ahol tovább tanultak, majd anyám barátnője terhes lett, majd nemsokára őmaga is. Leendőbeli legjobb barátom és köztem egy hónapnyi korkülönbség volt. Szüleink (és mi is) csak még közelebb kerültünk egymáshoz, mikor Apu itthagyott anyát és engem. Az évek múltak, de mi legjobb barátok maradtunk, egy-két kisebb vitát leszámítva tökéletes volt a kapcsolatunk. Azonban mi a teendő, ha valamelyik fél máshogy képzeli el a jövőjüket? A nevem London Gray, 16 éves vagyok. A legjobb barátom Luke Hemmings. flower girl [luke hemmings fanfiction] A lány, aki korunk egyik hippije nem él épp szokványos életet - egy virágboltban dolgozik, munkatársa egy őrült harmincas csaj, aki szintén a boldogsághormonokon él, és nem utolsó sorban a vásárlók sem átlagosak. Van a rámenős, van a szolid, és van a srác, aki folyton összevesz a barátnőjével, és virággal engeszteli ki őt. Na de ezeknek mégis mi köze van egymáshoz? Úgy, hogy Delilah érkezése mindent felforgat. Következik Nincs megállás Link hamarosan! Négy gimnazista srác átlagosnak hitt életét egy hétfői nap okozza, amikor is mind egy büntetés alkalmával találkoznak. Nem arról van szó, hogy idegenek - ismerik egymást, de barátságuk alapját az a nap adja. Eszméletlenek mind, és csak Luke nem tudja, hogy kerültek oda. A memóriája átmenetileg tönkrement - nem emlékezett semmire sem. Talán csak a családjára. És hogy mi is történik ezek után, az főhősünk szerint a "lehetetlen" státuszba esik, mégis megtörténnek azok a dolgok, részben vele. Mert mégis hogy lenne az normális, hogy a legjobb barátja az idő végtelen síkján futkározik, a félénk srác láthatatlanná válik, és az erő-mániás fiú pedig olyan súlyokat bír el, ami szintén "lehetetlenség"? Úgy, hogy Luke is rendelkezik egy képességgel.	összefoglaló Az oldal 2015. 03. 15.-én indult, befejezése a részek leadása után következik be, egyelőre ismeretlen időponttal. A történet műfaját tekintve több stílusra is bonthatnánk, angst, hurt, fluff, domestic, tehát végkifejletét nézve nem egy boldog történettel állunk szemben. A fejezetek hozatalára nincs állandóan megszokott időköz, ez attól függ, milyen rövid volt az előtte kitett fejezet - számítani kell rá, hogy rövidekről van szó, többségben. A történet két szereplő szemszögét felváltva halad, a történet, mily meglepő, hatvan napot ölel magába, illetve a legutolsó fejezet annak a hatvan nap elmúlását követő hatvan napot. figyelmeztetés A történet nem tartalmaz sem 18+, sem 16+-os jeleneteket, viszont illegális, tudatódosító szerek, és azoknak hatása is említve lesz. Káromkodás is előfordulhat, ezekért nem vállalok felelősséget! jogok Minden jog az írót, avagy N. Chloe Bowdent illeti! Az oldalon publikált történet másolása, lopása nem engedélyezett, és következményekkel jár! Amennyiben többszöri figyelmeztetés ellenére sem törlődik az oldal, melyen e történet másolata, vagy hasonlata rendelkezik, kénytelen leszek jelenteni a blogot, melynek következtében az törlődni fog!	Sorrendben Bevezető [elolvasom] Azelőtt 60 nappal... [elolvasom] Azelőtt 57 nappal... [elolvasom] Azelőtt 50 nappal... [elolvasom] Azelőtt 46 nappal... [elolvasom] Azelőtt 43 nappal... [elolvasom] Azelőtt 39 nappal... [elolvasom] Azelőtt 35 nappal... [elolvasom] Azelőtt 33 nappal... [elolvasom] Azelőtt 28 nappal... [elolvasom] Azelőtt 21 nappal... [elolvasom] Azelőtt 17 nappal... [elolvasom] Azelőtt 14 nappal... [elolvasom] Azelőtt 12 nappal... [elolvasom] Azelőtt 9 nappal... [elolvasom] Azelőtt 6 nappal... [elolvasom] Azelőtt 2 nappal... [elolvasom] Azelőtt 1 nappal... [elolvasom] Azután 60 nappal... [elolvasom] Írói utószó [elolvasom] Időpont szerint március 2015 április 2015 május 2015 június 2015 július 2015